Reklámszpotunkat meghallgathatod a logóra kattintva.

Sikersztorik

Anikó"A változás nem lehetetlen!"
Ivány Anikó sikersztorija


És valóban nem az! A lassan unásig hangoztatott mondat igazolására álljon itt példaként Ivány Anikó története, aki bebizonyította, hogy nem lehetetlen egyik napról a másikra salátára cserélni a péksüteményt, és három hónap alatt leadni akár több mint húsz kilót!

"Ez én vagyok?"

Az utóbbi két évben szinte észrevétlenül szedtem fel több mint 30 kilót. Persze láttam, hogy itt-ott megjelentek rajtam hurkák, mégsem törődtem vele. Egészen addig, amíg elém nem tettek a barátaim egy rólam készült fotót. Nem akartam elhinni, hogy magamat látom, olyan hatalmas voltam. Korábban jártam spinningórákra, és minden edzés előtt megittam egy zsírégető turmixot, és otthonra is vettem egy dobozzal. Körülbelül két hónapja kortyolgattam a csodaitalt, amikor kiderült, hogy összecserélték a dobozokat, és tömegnövelőt adtak véletlenül...

AnikóNyilván ez is közrejátszott abban, hogy több mint száz kiló lettem, de nem akarom kizárólag erre fogni. A süteményeknek, csokoládénak, a pizzának és a gyorséttermi falatoknak nem tudtam ellenállni, éjszaka is rendszeresen ettem, víz helyett pedig 1,5-2 liter kólát ittam naponta. A párom többször próbált  kedvesen figyelmeztetni, hogy ne fogyasszak egészségtelen ételeket és italokat, de nem foglalkoztam vele. Ráadásul a testmozgást is teljesen elhanyagoltam.

Búcsúnap a cukrászdában

Elhatároztam, hogy változtatok a külsőmön. Ekkor akadt a kezembe az egyik fogyókúrás italport gyártó cég felhívása, akik súlyfelesleggel rendelkező jelentkezőket toboroztak. Megkértem a páromat, hogy készítsen rólam egy fürdőruhás képet, mert azt mellékelni kellett a jelentkezéshez, és a fotó láttán még eltökéltebb lettem. Miután értesítettek, hogy beválasztottak a fogyókúrás csapatba, elmentem anyukámmal vásárolni. (A körút végén búcsúzóul megettem egy nagy pizzát, és beültünk a kedvenc cukrászdámba.) Rengeteg gyümölccsel, zöldséggel, csirkemellel, valamint ásványvízzel tértem haza, és másnap új életet kezdtem.

AnikóA nagy változás


Reggel, indulás előtt megittam a 7 és 17 fogyókúrás italporomat, és vittem magammal az előre elkészített párolt csirkemellet feta sajttal és paradicsommal. Sokan nem bíztak abban, hogy be tudom tartani a diétás étrendet, hiszen a mozi büféjében, ahol dolgozom, minden finomság az orrom előtt sorakozott, de nagyon eltökélt voltam. Igyekeztem naponta ötször keveset enni, és az öt alkalomból kétszer csak fogyókúrás italt kortyolgattam. Egyáltalán nem volt nehéz az átállás, a szervezetem megkapta a szükséges ásványi anyagokat és vitaminokat, így nem éhezett, ezért nem jöttek rám falási rohamok. Közben egyre gyorsabban olvadtak le rólam a kilók, és az utálatos narancsbőr is eltűnt. Igyekeztem sokat sportolni, kiadós sétákat tettünk a barátnőmmel, bicikliztem, tornáztam, lépcsőztem. A fogyókúrás társaimmal rendszeresen találkozhattam, ilyenkor tapasztalatokat cseréltünk, és erőt merítettünk egymás kitartásából.


Új testben


Három hónap alatt sikerült átalakítanom az életmódomat, és leadtam több mint húsz kilót. Ebben az időben csak zöldség, gyümölcs, csirke és hal szerepelt az étrendemben. A tésztát és a sült krumplit már csak nagyon ritkán kívánom. Még 13 kilótól szeretnék megszabadulni, ezért folytatom a diétás étrendet, a sportolást, és ha az időjárás megengedi, kerékpárral járok be dolgozni, ami napi 40 kilométer tekerést jelent. A fogyás hatására teljesen kivirultam, szebb lett a bőröm, nyitottabb lettem. Ma már más szemmel nézek a túlsúlyosokra, együtt érzek velük. Tudom, hogy milyen könnyű elhízni, ugyanakkor azt is megtanultam, hogy bármire képesek vagyunk, ha akarjuk, és ha tényleg teszünk érte.



« Vissza
Kártyás fizetés szolgáltatója, elfogadott kártyák: